Fury fura felfedezései – Lipót Viktória (Nadia Moor) – (Legendás lények és megfigyelésük fanfiction)
Üdvözlet a Kedves Olvasónak…! Vagy valahogy így kezdeném el a könyvem, ha képes lennék könyvet írni. Ez valószínűleg örökre csak egy álom marad, de attól még nagyon szeretek erről ábrándozni. Már sokadszorra kezdek bele a képzeletbeli könyvem megírásába, mert hiszem, hogy vannak emberek, akiket érdekelne az érdekes kis világom. Én ugyanis egy híres és nagy múltú minisztérium, egészen pontosan az Amerikai Egyesült Államok Mágikus Kongresszusának megbecsült tisztje vagyok! Egyesek szeretik röviden csak MACUSA-nak is nevezni, talán így ismerősebb lehet az avatatlan szemeknek. A MACUSA szervezetén belül egy speciális kutatócsoport tagjaként mágikus balesetek és katasztrófák helyszínein dolgozunk a csapatommal. Sajnos sokkal több munkánk van, mint kellene, hogy legyen, ennek köszönhetően néha belefutunk érdekes esetekbe, sőt, érdekes szerzetekbe is. Ilyen történt például a legutóbbi bevetésünk alkalmával is, de ne rohanjunk ennyire előre!
A csapatunkat háromfelé lehet osztani. Először is, vannak nálunk a magasan képzett aurorok. Az ő feladatuk a legsokrétűbb. Ők mennek először a helyszínekre, nyomoznak, elfogják a bűnözőket, biztosítják a helyszínt. Amikor már elhárult a veszély, akkor riasztják a különleges egységeket, és a helyszínen maradnak egészen a romok eltakarításának végéig. Speciális egységből nálunk kettő van: a kutatók és a mentők. A mentők medimágusokból és gyakornokaikból állnak. Ahogy a nevük is mutatja, ők a sérültek mentésében, és a holttestek elszállításában segédkeznek. A kutatócsoport pedig mi vagyunk, akik a legkisebb helyekre is beférünk és össze tudunk szedni mindent, ami bizonyítéknak látszik. Ezt aztán annak az aurornak kell átadni, akihez tartozunk. Kiképzésünk hosszú, és csak a legtehetségesebbek tudják teljesíteni. Közülük sem marad ám mindenki, ezért is érzem magam ennyire kitüntetettnek a kutatócsoportban, ahol összesen hatan vagyunk állományba véve, ketten pedig a gyakorlatukat töltik, és egyre ügyesebbek.
A fent említett érdekes esemény egy verőfényes szerda reggel kezdődött, mintha csak tegnap lett volna. Éppen álmaim egyik legédesebbikében voltam, kezemben egy gyönyörű és hatalmas gyémántgyűrűvel, körülöttem aranyhegyek és ásványvölgyek, amikor is arra kellett ébrednem, hogy az egyik csapattársam a nevemet ismételgetve bökdös. Morcosan megdörzsöltem a szemem, de tudtam, hogy ez csak egyet jelenthet, bevetést kaptunk. Ekkor a korábbi gyönyörű álom másodpercek alatt ment ki a szememből, és hirtelen arra eszméltem, hogy már a helyszín felé tartottunk, én pedig a felszerelést fényesítve vártam a pontos utasítást. Tízperces gyalogtúrát követően érkeztünk meg a katasztrófa sújtotta területre, elvégre mégsem szabad csak úgy a dolgok közepébe hoppanálni. Az út közben minden szükséges információt megkaptunk ahhoz, hogy sikeresen és sérülésmentesen tudjunk dolgozni. Betörés történt egy többszáz mágust foglalkoztató bájitalgyárban. Gyönyörű szalagcím lesz ez a holnapi újságok címlapjain! Azt már nem fogják lehozni az újságok, hogy kísérleti főzés is zajlott a gyárban. Többek között Kirobbanó keverékkel1 is kísérleteztek, aminek az egyik összetevője a randalórszarv2, és feltehetően emiatt történt a robbanás is. Azt is ki fogják hagyni, hogy rengeteg veszélyes bájital, köztük Élő Halál esszenciája, Smaragdital3 és több erős méreg is eltűnt.
A gyár egyik épülete még állt, egy másik szárny azonban a földdel vált egyenlővé, és amilyen szerencsések vagyunk a csapatommal, mi a másik épület felé tartottunk. Ahogy körbejárattam a pillantásom a tetthely egészén, mindenfelé csapatunk szorgos tagjait láttam munkálkodni. Az álló épület körül az aurorjainkat vettem észre. Igyekeztek felmérni a károkat, illetve megelőzni a további pusztulást, továbbá megkezdték a még álló épület körül kívülről a romok takarítását. Mindenki tette a maga dolgát, minden gyógyító és gyakornok egy-egy test fölé hajolt az élet jelei után kutatva. Az aurorom és én a többi auror-kutató párossal együtt a másik épülethez vonultunk, közben előkészítettük az ásófelszerelést, hogy a szó szoros értelmében beleássuk magunkat a romok közé. Szerencsére a felszerelésünk részét képezi egy védőruha is, aminek sem mágikus, sem mágiamentes folyadék nem tud ártani, így nyugodtan dolgozhattunk. Beélesítettem sötétben is látó készülékemet, de a szálló portól így is nehezen tudtunk csak haladni. A talaj kifolyt bájitaloktól volt nedves, és bizony ez sem könnyítette a munkánkat. A nehézségek azonban nem szegték kedvünk, hiszen már hozzájuk szoktunk, és a tapasztaltabbak dolgoztak már ennél bonyolultabb helyszínen is. Minden testet átvizsgáltunk mi is, bár mi nem az életet kerestük, hanem tárgyi bizonyítékokat. Minél több érdekes, fényes, lehetőség szerint az ügyet előre lendítő dolog után kutattunk, és a testek sokszor rejtenek ilyeneket. Helyidegen dolgok után is kutattunk, mert minél több értékes bizonyítékot gyűjtöttünk, annál nagyobb jutalomra számíthattunk. Megérte alaposnak lenni.
Gyenge napfénysugár tört át a sűrű, poros sötétségen. Az aurorok elkezdték a külső romok takarítását, és egyre több fénycsóva szőtte át az egykor hatalmas csarnok felrobbant romjait. Ahogy követtem a napsugár útját, az megcsillant egy törött üvegdarabon. Amikor odaértem, láttam, hogy több is van ott, így megfelelő módon be is gyűjtöttem, hasznos lehet még. Folytattam a lelkes kutatást, így a bizonyítékok között landolt néhány csillogó hajszál, névkitűző, aranybross, pecsétgyűrű is. Nem illettek a helyszínhez, már amennyire meg tudtam ezt ítélni. Találtam egy mágikus kést is, a pengéje nagyon szépen csillogott. Továbbá néhány galleon, és egyéb mugli pénzérme került még a bizonyítékos zacskómba.
Ahogy az aurorok egyre haladtak a takarítással, úgy lepték el a helyet a medimágusok csoportjai. Az egyik gyakornok, egy feltűnően csinos metamorfmágus lány, pont a mellettem lévő halottnak tűnőt vizsgálta. A lány nem amerikai volt, máshogy beszélt hozzám, mint a többiek, de mindig volt egy jó szava mindenkihez, és a nassolnivalóját is sokszor megosztotta velem, szóval jóban voltunk. Csak azokat a fránya külföldi neveket nehéz megjegyeznem.
– Myers, Myers! Ő még él! – hangzott fel az ismerős női hang mellőlem.
– Gyere gyorsan! Carotis pulzusa még van, de perifériást nem éreztem. Lehet Élő halál is, vagy bármi más, amivel ezen a csodás helyen kísérleteztek. Az Examino-bűbáj4 zúzódásokat mutatott, bal kar törését, illetve talán combcsontrepedést, de a pulzuskiesést semmi nem indokolja. Szerinted? – referált a gyakornok.
Az említett Myers, egy szintén fiatal, de már végzett medimágus, hordágyat varázsolt a beszakadt fal egy darabjából.
– Szerintem beviszem a Kongresszus kórházába. Háromra emeljük fel, jó, Nadia? Számolok. Egy, két, három! Locomotor Mortis!
– Locomotor Mortis! – hangzott fel Nadia szájából is pontosan ugyanakkor. – Még mindig jók vagyunk együtt, Vels. Műszak után egy vacsora? – Messze volt még a műszak vége, de ki tudja, ilyen esetben mikor ér vissza a gyógyító a helyszínre.
Evelynn Myers arcán kedves mosoly jelent meg. Szokás volt a speciális egységek között, hogy közös vacsora keretében beszélik át az aznapi érdekes eseteket vagy esetleges hibákat. A nő csendben bólintott, elfogadva az ajánlatot, és elindult a kórházba a beteggel, Nadia pedig folytatta a kutatást. A bizonyítékgyűjtő zacskómban további bizonyítéknak tűnő dolgok kerültek, és meg is telt, így a romok között megkerestem Sawyer Whitmore aurort, és átadtam neki. Sawyerrel immár harmadik éve dolgozunk együtt, és bár nagyon kedvelem, néha túl merev. Jót tenne már neki egy barátnő, de hajthatatlan. Titkon még remélem, hogy egyszer összejönnek Nadiával. Szerintem passzolnának.
Sawyer megdicsért, mert az üvegcserepeken mágia nyomait találta, a mágikus késnek pedig a mágikus különlegessége, hogy képes bármilyen mágikus vagy mágiamentes zárat kinyitni. Lehet, hogy megtaláltam az eszközt, amivel betörtek! Már épp folytattam volna a kutatást, amikor az egyik gyakornok, miért is ne, éppen Nadia, egy talajba rejtett csapóajtót, és alatta érdekes… nem is, inkább hangos „dolgot” lelt. A csapóajtót és az azt tartó szerkezetet meggyengíthették a ráömlő bájitalok, ezért amikor a lány rálépett, a súlya alatt az beomlott, ő pedig leesett. Lentről koszos arccal nézett fel miránk, akik odagyűltünk az ajtó helyére. Előtte valami fura kis lény állt csípőre tett kézzel, és csak mondta, és mondta a magáét. Beszédében keveredtek a nyomdafestéket nem tűrő szavak és az értelmetlennek tűnő nyomdafestéket tűrő jelzők. Nadiát nem igazán engedte szóhoz jutni a mérges kis lény, sőt, egyre hangosabban káromkodott. Szókincse válogatott sértéseket tartalmazott mindenkire, aki él és mozog, legyen ember, esetleg mágikus lény. Szavaiból azt sikerült kihámoznunk, hogy amikor a katasztrófa történt, éppen házaséletet próbált volna élni, és bizony valamilyen égető hatású bájital ömlött rájuk, aztán méltatlankodott egy sort a fizetés alacsonyságán, meg azon is, hogy leszakadt a csapóajtó. Természetesen mindezt teletűzdelve a káromkodásokkal.
– De ezt nem mi… – próbált szóhoz jutni Nadia.
– Mit képzelsz, kivel beszélsz, mihaszna rongyéletű, kísérleti patkány?! Még annak is szar vagy, fölösleges bájitalpazarlás az életed!
A goromka csak mondta tovább, de hang már nem jött ki a torkán. A lény, mintha észre sem vette volna mi történt vele, továbbra is erőteljesen gesztikulálva, immár hang nélkül folytatta soha véget nem érő monológját. Szerencsére egy nonverbális Silencio bűbáj, feltehetően Nadia pálcájából elhallgattatta. Valahol mélyen sajnáltam a kis menyétszerű lényt, mert tudtam, hogy ezt, amit ő elmondott, nem magának köszönheti. Vélhetően az emberek tették ezt vele, és teljesen kihasználták, hogy ez a faj nem tud kiállni magáért. Nem tudom, a kedves olvasó járt-e legendás lények gondozása kurzusra, de ha nem, akkor most szeretném beavatni: a goromka egy menyét kinézetű mágikus kisbestia, aki leginkább a föld alatt él, és annyiban különbözik mágiamentes rokonától, hogy tud beszélni. Ezt a beszédet úgy tanulja el a környezetéből, mint a papagáj: azt ismételgeti, amit korábban hallott, gyakran összefüggéstelenül. Ebből is következik, hogy valószínűleg nem a legszebben beszéltek velük, és sajnos a nap végére kiderült, amit már ezen a ponton többen sejtettünk: a bájitalgyár összedőlt épülete alatt több család goromkát tartottak katasztrofális körülmények között. Az aurorok begyűjtötték őket, mivel nem minősülnek emberi értelemmel rendelkező lénynek, ezért bizonyíték gyanánt vitték őket magukkal, és beszédükből összerakták, hogy a kísérleti bájitalokat rajtuk tesztelték. Ha ezt Göthe Salamander meghallja! Még most is sopánkodom magamban, hogy egyesek ilyen állatkínzást megengednek maguknak! Hallatlan! Sajnos nem tudom, hogy mi lett az ügy kimenetele, de nagyon remélem, hogy a bűnösök ezért meg fognak lakolni!
Több felfedezést is tettem ezen a napon. Az ember akkor is lehet életben, ha nem néz ki élőnek. A csapatom tökéletes összhangban tud dolgozni, és egy ilyen helyszínt is bő három óra alatt rendbe lehet hozni. Hasznos, ha mindenkivel kedvesen beszélünk. Nem minden bizonyíték, ami fénylik, mert van ami simán csak arany. Még be sem mutatkoztam a nyájas olvasónak: a nevem Fury tiszt, a furkász. A nap végén még muszáj levonnom két tanulságot is. Egy: a gorombaság gorombaságot szül. Kettő: csipkebokor vessző.
1 Eredeti nyelven Erumpent Potion. A Hogwarts Mystery nevű játékban előkerülő bájital, hatását tekintve egy érintésre felrobban. A név saját fordítás.
2 Orrszarvúra hasonlító, Afrikában honos, nagy testű, vaskos termetű; szürke, még a bűbájok nagy részével szemben is ellenálló, vastag bőrrel rendelkező lény. Neve Tóth Tamás Boldizsár fordítása.
3 Eredeti nyelven Emerald Potion. Ezt a bájitalt itta meg Dumbledore professzor a Harry Potter és a Félvér Herceg című műben a barlangban. A név saját fordítás.
4 Saját alkotású varázsige, ami a végrehajtó gyakorlatától függően megmutatja egy test külső és belső sérüléseit. Minél tapasztaltabb valaki, annál komplexebb kórképeket képes kimutatni.