Csillagaukció – Debreczy Csenge
“Árverés a Metye köz 39–ben holnap délután 18:00-kor! Licitre bocsájtják az Igazságcsillagot! Elő a vagyont Gyűjtők: milyen magasra hág az igazság ára?
– Pompás szalagcímek! – állapította meg Deveniusz, miközben Sárgabolygó leglecsúszottabb ivójában üldögélt. Percenként elhúzott egy-egy pohár a feje fölött, a szomszéd asztaltól pedig a cipőjére hamuztak. Igazi gengsztertanya volt. Deveniusz tulajdonképpen nem zavartatta magát. Kikért még egy rövidet és újabb újságért nyúlt.
A Satnya-Tanya egyetlen előnyét olcsó piái, meg az örökké friss újságkínálat képezte. Deveniusz imádta ezt a kis asztalt a sarokban. Innen pont rálátott az egész helyre. Imitt rozoga asztalok, rajtuk tucatnyi üres pohár, amott régen elnyert trófeák a falon, szemben pedig a félkörnyi pult. A mennyezeten valaha igényes festmények mostanra szétfoszló árnyai.
Deveniusz mélyet sóhajtott. Ez a bár régen az apjáé volt. Évekkel ezelőtt azonban elnyerték tőle. Hitvány lókötő volt, a trófeákat is csellel szerezte, de a fia szerette őt. “Apám emlékére visszaszerzem a helyet! Meglátjátok!” – ígérte magasztosan a temetésen. A család magasról tett rá, meg az apja emlékére is. Azok nem voltak gengszternek valók. Csak Deveniusz. Ő annál inkább.
– Deveniusz, megint itt vagy? – mászott ki a pult mögül a tagbaszakadt csapos.
Mélyen ülő szeme egy otromba házisárkány ábrázatára emlékeztetett. A házisárkány úgy működött Sárgabolygón, mint máshol a macska. Előbbinek viszont undok feje volt, és sosem dorombolt.
– Azt hittem, már semmi újjal nem tudsz előrukkolni.
Deveniusz mosolyra húzta száját.
– Ezúttal olyat kínálok föl, amit nem utasíthatsz vissza. – hatásvadász módon szünetet hagyott, majd a csapos képébe nyomta az újságot. Amaz hisztérikusan fölnevetett.
– Szerinted elhiszem, hogy egy magadfajtának futja az Igazságcsillagra? – ismét röhögött. – Csupán egy heti bérem több, mint amennyit te fél év alatt összecsalsz! Pedig olcsón adom az italt!
Deveniusz megcsóválta a fejét.
– Alábecsülsz engem, az a te bajod…
A csapos fölhorkant.
– Tudod, te kit becsülsz alá? – körbemutatotott az ivón. – Ezt a népes bandát, akik minden este idejárnak mulatni. Sejted mi történne, ha átadnám a csillagért a kocsmát? Különben is, ha megvehetnéd az Igazságcsillagot, miért cserélnéd el erre a koszfészekre?
Deveniusz türelmesen vállat vont.
– Engem nem érdekel az igazság. Csak a kocsmát akarom. Te viszont igazságot
szolgáltathatnál a régi helyen…
A csapos arca megkeményedett. Régi emlékek keserű vihara szállt az arcára.
– Megtenném. Talán. De te mit csinálnál itt? Elhajtanak! Kiforgat a csőcselék a saját kocsmádból!
– Ugyan miért tennének ilyet?
A pultos bölcselkedőn így szólt:
– Azért mert senki sem szerez ilyen jó piát, ilyen jó áron. Csakis én.
Deveniusz elmosolyodott.
– Mint mondtam: alábecsülsz engem.
Azzal fogta az újságot, visszahajtogatta a párkányra, majd fölállt.
– Amint megszerzem a csillagot – ami holnap 19:00 óra tájban esedékes –, eljövök hozzád. Az Igazságcsillag cserébe a kocsmáért. Megegyeztünk?
– Már e hitvány beszélgetésért is megéri belemenni! – vihogott amaz, majd gyorsan kezet ráztak. – Az üzlet az üzlet!
Másnap pontban hat órakkor megnyílt a Metye köz 39-es szám alatt futó aukciósház bejárata. Tömegével tódult be a sok gazdag nemes. Kiélt, önző alakok, akik azzal igyekeztek földobni az unalmas – minekélünkmármindenünkmegvan – című hétköznapjaikat, hogy beálltak Gyűjtőnek. Egykor a Gyűjtők csapatát képzett szakértők alkották, akik szeretetből vették a csillagokat. Tanulmányozták és óvták őket. A mostani tagok csupán dísznek veszik a huszonvalahanyadik hálószobájukba, a tizenötödik feleségüknek. Felszínes csodálattal néznek rájuk, s hamarabb elfelejtik őket, mint a Satnya-Tanya vendégei az előző estét.
– Üdvözlök mindenkit! – szólt az árverés vezetője, amint kitárultak a márványlengők.
– Kerüljenek beljebb és vessenek egy pillantást minden csillagunkra!
Mennybeli fény ömlött a váráslók arcára.
– Íme a Hétgalaxis-csillag! – Az aukció fejese körbevezette a társulatot a teremben.
– Itt látható a Bűbájcsillag. Három varázslóra is szükség volt rabulejtésében! De ne hunyjanak szemet a Gyémántcsillag fölött sem! Erre tessék!
Így ment ez nagyjából húsz percen keresztül. Deveniusz elméjében eltompult a vezető rábeszélő hangja. A látvány kiragadta környezetéből: úgy ragyogott a hodály, akár az éjszakai égbolt. Minden egyes csillag üvegbe zárva fénylett, különböző oszlopok tetején. Deveniusz ugyan sokat olvasott a csillagvadászatról, de valódi szépségükről fogalma sem volt.
Sárgabolygó lakói már évtizedek óta vadászták ezeket a fényes, égi csodákat. Minden csillag elejtéséhez különböző varázsra volt szükség, így hát a mágusok éveken keresztül tanulmányozták némely csillag képességeit, mire elérték a tökéletes bűbájt.
– Fantasztikus!
– Fenséges! – ámuldoztak a vevők, mire Deveniusz a szemét forgatta. Tisztában volt vele, hogy a Gyűjtők magasról tesznek a csillagok képességeire. A hozzá hasonló “egyéni” licitálókat pedig egyenesen kinézik.
– Kérem, helyezkedjenek el a széksorokban! Munkatársunk hamarosan friss citromlével kedveskedik! – szólt a vezető.
Deveniusz letáborozott középtájt. A dobogón markáns vonalú szekrény állt, oldalára ismeretlen jeleket faragtak. A tetején egy bársony takaróval fedett tárgy rajzolódott ki: kocka formája volt, akár a többi csillagbörtönnek. Rabjának pulzáló fénye erőszakosan világított át a bársonyon.
– Hát itt vagy. Az Igazságcsillag… – suttogta maga elé Deveniusz.
Az aukcióvezető váratlanul föllépett az emelvényre és egy határozott mozdulattal lerántotta a leplet az üvegkockáról. Az igazság csillagának bíboros színe egészen betöltötte a teret. Néhányan a szemükhöz kaptak, másoknak a szavuk is elakadt. Senkit sem izgatott a sorok közt lépkedő tálcás hölgy. Senki sem óhajtott limonádét inni.
– Mai árverésünk fő száma…
– 1000 Cen! – üvöltött közbe egy mohó Gyűjtő.
– Kérem, még a kikiáltási árat sem ismertettem!
– 2000 Cen! – szólt közbe egy másik. Hamarosan mindenhol táblák meredeztek a közönség kusza együtteséből, csak Deveniusz maradt higgadt.
– 3000 Cen!
– Ugyan már, én 5000-ret adok érte!
Az Igazságcsillagot mindenki magának akarta. Valóban gyönyörű volt. Ráadásul több évtizedig keresték rá a bűbájt! Néhány hete aztán szárnyra kapott az a legenda is, miszerint a Csillag olyan rejtett képességekkel bír, melyekkel egész világokat dönthet romba. Persze, csak jó célok érdekében, hiszen ő az Igazságcsillag.
A licitálók teljesen megőrültek. Hamarosan 70 000 Cennél járt az ár, ami itt Sárgabolygón hatalmas vagyonnak számított. A vezető szeme élénken csillogott, miközben kis kalapácsát ütésre készen tartotta. Egyszer sem tudta lecsapni. Úgy szálltak az ajánlatok, mint darázs a mézre.
– 75 000 Cen!
– Legyen 78 000!
Úgy tizenöt perc elteltével lohadni kezdett a lelkesedés. Már csak ódzkodva emelkedett ki néhány tábla. Aztán csak kettő, egymást fölváltva. 90 000 Cennél többet senki sem akart adni a Csillagért.
– Először!
Bamm! A kis kalapács végre célba ért.
– Másodszor!
Bamm!
Ekkor Deveniusz emelkedett ki a tömegből.
– Adok érte 150 000 Cent!
A teremben megfagyott a hangulat, hiába terítette be az Igazság meleg fénye. Letaglózva bámultak rá. A vezető ismét visszaszámolt, s ezúttal elért a háromig.
– Gratulálok! Ime az Igazságcsillag új tulajdonosa! Köszöntsük kérem Mr… hogy is hívják?
– Deveniusz Grin…
A vezető szélesen mosolygott.
– Mr. Grin! Örömömre szolgál, hogy átadhatom Önnek eme csillagot!
Deveniusz komótosan sétált keresztül a tömegen, majd föllépett az emelvényre. A vezető kitartott kézzel várta az összeg létezéséről szóló tanúsítványt, ahogy ilyenkor szokás.
– Kérem, adja át a papírokat, aztán hátramegyünk, és elrendezzük a díjat, Ön pedig hazaviheti a csillagot.
Deveniusz habozott egy darabig, majd óvatosan felnézett.
– Kedves Egybegyűltek! Nagy örömömre szolgál, hogy enyém lehet az Igazságcsillag. Meg szeretném ragadni az alkalmat egy bejelentésre.
Elnyújtott sóhajok hangzottak föl.
– Tudom, a Csillagot pénzért árulják, de én tervekkel szeretném megvenni!
Ismét megdermedt a levegő. A vezető arcáról lehervadt a mosoly.
– Kérem, uram, ugye megvan az összeg? Az ajánlat visszavonhatatlan, teljeséggel elutasítom, hogy…
Mondatát váratlanul kettészakította egy rekedt hang.
– Hagyja csak beszélni!
Az emelvény mögül előlépett egy görnyedt alak, sötét csuklyával a fején. Elnyűtt arcát csíkokban barázdálta az idő, igéző szeméből mégis remény szivárgott.
– Itt van ez a fiatalember, – végre nem a Gyűjtők egyike –, s tervezni kíván a Csillaggal. Nem vitrin mögé zárni! Én, mint a Csillag rabulejtője kérem, hallgassák meg a mondandóját!
A vezető zavartan kapirgálta a tarkóját, egyre mélyebbre zuhant a szégyen bugyrában. A megsértett Gyűjtők méltatlankodni kezdtek, némelyikük egyenesen toporzékolt.
– Kérem, hallgassanak meg! – emelte védekezőn a kezét Deveniusz. – Azt szeretném, hogy az Igazságcsillag mindegyikünk hasznára váljon! Fülembe jutott egy érdekes hír, miszerint ha a Csillag börtönét felnyitom, az kiengedi magából jótevő hullámát. Mindenhova elérhet az igazság!
– Takarodjon innen! – üvöltött közbe egy vörösképű Gyűjtő.
– Hagyja meg a csillagot másnak! – szólt be egy másik.
A vezető kétségbeesetten próbálta lenyugtatni őket:
– Kérem higgadjanak le, nem lesz itt semmi igazságtalanság, én…
Deveniusz ismét megszólalt, ezúttal még határozottabb hangon:
– Hát maguk nem látják, mifelé halad a világunk? Én csak igazságot szeretnék tenni!
Elszabadult a pokol. A Gyűjtők leráncigálták a vezetőt a porondról és püfölni kezdték. Deveniusz gyorsan hátrugrott. Hamarosan őrök lepték el a hodályt, és kiterelték az őrjöngő vásárlókat. Az öreg csillagvadász ekkor odalépett Deveniuszhoz:
– Látszik, hogy magát valóban érdekli a Csillag, és még igazságérzettel is rendelkezik. Köszönöm, hogy utánajárt kutatásimnak!
Furcsán hatott, ahogy a csillagvadász meghajol egy vérbeli gengszter előtt.
– Vigye a Csillagot jó messzire, s tegyen jót vele! Nekem erre már nincs meg az erőm!
Deveniusz leplezetlen örömmel vicsorgott, majd heves köszönömöket mormolva elvette a Csillagot. Az öreg segített neki egy hátsó ajtón keresztül távozni.
Deveniusz szinte remegett az izgalomtól. Hihetetlen, hogy bevált a terve! Alig pár napja kapta a fülest, hogy a csillagvadász is itt lesz az eseményen. Márpedig ki ne akarná jobban az igazságszolgáltatást, mint maga a kutatója? Érezte, hogy hatni fog rá.
– Az igazság néha naiv. – grimaszolt Deveniusz, miközben a fedővel babrált.
Egy szót sem hitt el abból, amit a Csillag képességeiről állított, de kíváncsi volt a valódi fényére. Óvatosan leemelte a fedőt, mire a Csillag elhalványult. Csupán félénken pislákolt, mint aki megijedt valamitől. Aztán a következő pillanatban szikrázni kezdett. Deveniusz riadtan igyekezett visszazárni az üveget, ám a Csillag addigra megszerezte a hatalmat. Fölforrósodott és hirtelen hatalmasat robbant. Az izzó tűz fölemésztette az épületet, minden bentlévőt és körülötte állót. Fölrobbant belé az egész utca. Hamu záporozott a környező házakra és Deveniusz nem volt többé. A Csillag valóban nem bírta el a hazugságot, s megbosszulta őt.
Hiába, az igazság már csak ilyen.