K-pop random dance
Hiányoltátok ezért visszahoztuk! Az idén nyáron megrendezésre kerülő Fantasy Expon most újra velünk együtt táncolhattok kedvenc K-pop számaitokra a random dance-ünk keretein belül!
Előadás: A párkeresés és házasság Japánban
Hogyan keresnek párt, illetve milyen lehetőségeik vannak a fiataloknak Japánban
Előadás: Kína – Amit az útikönyv nem mesél el
Tapasztalt utazó és cosplayes vagyok, Kína pedig 2018-ban lopta be magát a szívembe. Azóta négyszer jártam az országban, mindig más régiókat felfedezve, és már az ötödik utamat tervezem. A híres természeti látványosságoktól és kulturális emlékektől kezdve a modern nagyvárosokon és hangulatos vízivárosokon át rengeteg arcát megismerhettem Kínának.
Előadás: Yusuke útja a szellemvilágba
Az előadás Yusuke fejlődésén keresztül vizsgálja meg, hogyan építkezik az anime japán folklórból, mitológiából és vallási képzetekből. Egy utazás, amelynek végére nemcsak Yusuke változik meg, hanem az is, ahogyan emberre és szörnyre tekintünk.
Worry stone festés az Alkimista Laborban
Ezen a workshopon megfestheted a saját, egyedi nyugtatókövedet, amit aztán haza is vihetsz.
A nyugtatókő (worry stone) egy kicsi, sima kő, amelyet hagyományosan a hüvelykujjunkkal dörzsölünk, hogy segítsen ellazulni és elősegítse a tudatos jelenlétet.
Építsünk világot! – Meglepetés témával az Alkimista Laborban
Sárkányok repkednek az égen, vagy óriás szúnyogok? Kinek a kezében van a hatalom? Bárkiből lehet mágus? Feltalálták már a puskaport? Hová rohannak az emberek, ha szólítja őket a szükség? És mi lesz a végtermékkel?
„Elvarázsolt állatok” Kiállítás
Koreai Minhwa festmények selyemtekercsen
Minhwa: koreai tradicionális népi festmény stílus, paloták és otthonok díszítésére használták. Minden állat és növény ábrázolásnak különleges jelentése van.
Előadás: Litvánia, Japán meg az Animék (Ricz)
Litvánia. Nem sok alkalommal hallhatunk erről az országról, pláne nem az animékben vagy Japán kapcsán. Mégis van kapocs a három kifejezés között. Ezekről a kapcsokról lesz elsősorban szó: mely animékben miképp teszi tiszteletét a Balti-régió ezen országa
Ramenka
Autentikus keleti konyha, mely eredetileg Budapest szívében üzemel, de most elhozzuk Nektek is, hogy Ti sem maradjatok igazi ramen nélkül. A ramen japán tésztaleves, ami nemcsak finom, de egészséges is. Tésztából, különleges ízvilágú alapléből és változatos feltétekből áll. Kóstold leveseinket és saját készítésű baoinkat a ramenka foodtrackjénél!
Para Para Fake Starz
Ideje kincsvadászatra indulni, hiszen meg kell találni a Para Para One Piece-t! ✨💫 A keresés közben mi is lehet a kalózok legjobb időtöltése, mint a táncolás! Vigyázat: tengeribetegeknek nem ajánljuk. 🏴☠⛵
Gyertek és ropjátok együtt a fedélzeten a Para Para Fake Starz-zal! 💗