Nem telhet el úgy Fantasy Expo, hogy ne indulna rajzverseny is. Jöttünk hát az év utolsó rajzos megmérettetésével! A téma szinte adja magát: Ünnepi Hangulat

Olyan alkotásokat várunk, amelyek kötődnek az év végi ünnepekhez: dekorálás, sütés-főzéses készülődés, ajándékozás. De ha véletlenül egyes “Grincsek” nem ünnepelnek sem Karácsonyt, sem Hannukát, bemutathatják az is, hogy telik ilyenkor egy téli nap számukra, vagy a kedvenc karakterük számára. Takaróba csavart, forróitalozós pihenéssel, vagy téli szabadtéri sportolással és kirándulással, esetleg díszkivilágított vásározással. Természetesen animés-képregényes stílusban ábrázolva várjuk a munkákat.

Tudtátok, hogy Japánban a Karácsonyhoz inkább a randizást kötik? De ha valakinek nem jön össze egy romantikus este, minimum egy baráti bulira megpróbál elmenni, a szigetországban ugyanis ciki a magányos karácsonyozás. Ezen kívül imádják ilyenkor a (KFC-s) sültcsirkét és a “kurisumasu keekit”, ami az animékből is jól ismert fehér, tejszínhabos, eprekkel és csokoládéval díszített torta.

Három helyezettet hirdetünk. A Fantasy Expo belépők mellé pedig értékes ajándékcsomaggal kedveskedünk a helyezetteknek. Az Ősszel bevezetett szupercuki Kitsuko-s akril stande “kupák” mellett a csomagokban művészeti kellékeket és a zsűri által készült termékeket helyeztünk el.

A Zsűrivel és a szervezőkkel együtt fenntartjuk a jogot arra, hogy több különdíjast is hirdessünk a beérkezett pályaművek körülményeitől és mennyiségétől függően.

Határidő: 2023. December 3. (vasárnap éjfél)

Eredményhirdetés: 2023. december 5. (kedd délután)

A nyertes műveket kiállítjuk a rendezvényen, hogy minden látogató megcsodálhassa.

Nevezés és szabályzat:

  • Olyan illusztrációkat várunk, mely valamilyen módon kapcsolódik a japán, animés és mangás világhoz, a képregényes stílushoz, a Fantasy Expon is megjelenő szubkulturákhoz. Valamint egyértelműen kötődik a kiírt témához.
  • A rajz lehet fanart, vagy original is.
  • Digitális és manuális technikával is dolgozhatsz.
  • Digitális rajzzal történő nevezés esetén kérjük csatolj 2-3 fázis képet, esetleg print screent, a programban megnyitott file-ról, ahol látszanak a rétegek és igazolja a műved eredetiségét.
  • Egy versenyző csak egy művel indulhat!
  • A másolt, részben másolt, tracelt és AI generált képekkel történő nevezés AZONNALI kizárást von maga után!
  • Alkotásodat jó minőségben (tradicionális rajzot szkennelve), legalább 300dpi felbontásban, PNG/JPG formátumban küldd el a [email protected] e-mail címre, az életkoroddal, polgári neveddel. Utóbbi a nyeremény jegyek átvétele miatt szükséges. Ha azt szeretnéd, hogy az eredményhirdetés posztjában csak a beceneved vagy művészneved jelenjen meg, jelezd a levélben. Ha vannak oldalaid és szeretnéd hogy megosszuk, ezeket is belinkelheted nekünk. 😉
  • Tradicionális rajzok esetén nincs szükség postai beküldésre, a műveket nem tudjuk megőrizni és tárolni.
  • Fontos, hogy a rajzodon ne szerepeljen olyan tartalom, amely erőszakos, pornográf, vagy bárki számára sértő! Azok a fürdőruhás rajzok, amelyek túl ecchi-sek, többet mutatnak mint illene, vissza lesznek utasítva mindaddig, míg a karakter szalonképes öltözékben nem lesz. Az olvadó fagylalt fogyasztását is illendően kérjük ábrázolni. Ez egy gyerek-, és családbarát rendezvény, kérjük vegyétek figyelembe!

Alkotásra fel!

A zsűri tagjai:


Akio: https://www.instagram.com/artsofakio/

Mayren: https://www.instagram.com/mayrenjpg/

Mimi: https://www.instagram.com/mimozalany/

Vanira Art: https://www.instagram.com/vanira.art/

Miyaou: https://www.instagram.com/miyaou.art/